A templomos rend

A regulából világosan kiderül, hogy a templomos rend átvállalja magára azokat a világi feladatokat, melyeket eddig a kolostorok láttak el. Miközben a templomosok regulája lehetővé tette, hogy a rend földekkel és házakkal rendelkezzen, valamint emberekkel, akik a földet megművelik, Szent Bernát saját rendjének megtiltotta, hogy ezen túl földeket, házakat, embereket fogadjon el. A bencés apátságok fokozatosan át is engedik földterületeiket a templomosoknak s e folyamat csak a templomos rend lerombolásával ér véget.

A világi hatalommal szemben már eddig is az egyházi privilégiumok védték őket, a pápa azonban külön privilégiumokat biztosít számukra a világi papsággal szemben, s ez által gyakorlatilag minden gyámkodástól megszabadítja őket.

A szerzeteseknek át kellett esniük egy beavatási szertartáson, melynek pontos idejét nem határozták meg, hanem a mesterek belátására bízták.

Katonák csak azok lehettek a rendben, akik nemesek volta, jó családból és törvényes házasságból születtek. Nem tettek fogadalmat, de beiktatásukkor ígéretet tettek, hogy engedelmeskedni fognak, lemondanak személyes javaikról, tiszteletben tartják a ház szokásait és szabályait és őrzik a Szentföldet.

A szerzetesek és a világi lovagok öltözéke egyforma volt, aki nem ismerte őket semmilyen különbséget nem látott közöttük. A lovagokon kívül a templomosoknak volt egy másik katonai szervezete is, amely azokból a személyekből állt, akik a rendben szolgáltak ugyan de nem voltak nemesek, akárcsak a lovagok ők is lovon harcoltak és fegyvereik is hasonlóak.

A templomosok regulája a lovagoknak fehér a katonáknak barna köpenyt ír elő. 1141-ben a pápa adományozza nekik a vörös keresztet, melyet a bal vállukon viselnek.

Arról, hogy milyen lehetett ez a kereszt, a mai napig folynak viták, ezért máig nincs egységes álláspont e téren. A templomosok keresztje, mely a nagymesterek fegyverein és a pecséteken látható a kelta keresztre vezethető vissza. Görbe vonalakból épül fel és a portugál nyílt tengeri flotta vitorláin láthatóhoz hasonló. Itt egy újabb bizonyíték a rend kelta jellegét illetően.

A templomosoknak valószínűleg láng alakú keresztjeik is voltak, az ilyen kereszten a szárak végei szétfoszlanak, s olyanok akár a kettéhasadt láng. A tüzet és a rubint összekapcsoló allegória egyértelműen alkímiai jellegű - a templomosok pedig egészen biztosan foglalkoztak alkímiával. Elképzelhető, hogy a kereszteknek a renden belül megkülönböztető szerepük volt.

A rend vezetője a nagymester. Korlátlan hatalommal rendelkezik, botot és vesszőt tartva a kezében ábrázolják. A botot a karddal, a vesszőt az ostorral szokták azonosítani. A botot abakusznak nevezik, négyszögletes peremben végződik, és egy gömb koronázza. E botnak szimbolikus jelentése van: mértéket jelent és Áron élő botját jelképezi. Azt jelenti, hogy a nagymester az építészek mestere. A vessző talán az ostornak felel meg. A beavatott fáraó is abakuszt és ostort tartott a kezében. E jelvények hasonlósága, sőt szinte tökéletes egyezése márcsak azért is különös, mert a templomosok nem ismerték Egyiptomot. A nagymesternek valóban szinte fáraói hatalma van a rend és a templomosok felett, s nem kizárt, hogy e hatalom spirituális természetű. A templomosok néha "Isten képviselőjének" vagy a "pápa első helyettesének" nevezték, s a rendben pápai kiváltságokkal rendelkezett. A nagymester a rend általános apátja, aki zsinati választás során kerül hivatalába. Ő szervezi meg a hadsereget, részt vesz a király haditanácsán, és a harcban vezeti csapatát. Katonai vezetőként tejhatalma van. Szerzetesként azonban köteles betartani a regulát és alá van rendelve a pápának, apátként - tehát hivatalnokként - a káptalannak. Rendelkezhet tehát az emberekkel, a rend vagyona vagy "politikája" fölött azonban nincs hatalma.

A nagymesternek, mint katonai vezetőnek vezérkara is van. Ennek első embere a várnagy, utána következik a tábornagy, aki a fegyverekért és a lovakért felel. Négy lova és egy rendkívül értékes harci ménje van, melyet turcomannak neveztek.

Háznépét két magas rangú lovag, egy káplán, egy három lóval rendelkező klerikus, egy "katona", egy szaracén tolmács és szolgák alkotják. A szolgák közé tartozik egy "turcople" (bennszülött szolga), egy patkolókovács, egy szakács és két istállófiú, akik a turkománt gondozzák.

Nála van a rend lobogója, a Baussant-nak, vagy Bausséantnak nevezett fekete-fehér zászló. A csatában ez olyasféle szerepet játszik, mint a tábornagyi zászló, táborozáskor pedig a nagymester sátra felett lobog. A Bausséant mindenek előtt hadi lobogó, csatában a kapitány helyét jelzi.

A káptalan választja meg a nagymestert.

A Szentföldön élő elöljárókból és a palesztinai komturokból állt a Tanács, s valószínűleg csak tanácsadói joggal rendelkezett. A nagymestert távolléte esetén a legmagasabb rangú elöljáró helyettesítette, felruházva felettese minden méltóságával és kiváltságával.

A Szentföld többi elöljáróját kinevezték. A katonai rendfokozattal rendelkező lovagoknak 3 lovuk volt, köztük egy harci mén és egy istállómesterük, aki önkéntesként vagy fizetségért szolgált. Az önkénteseket szigorúan tilos volt megütni.

Az épületekben a lovagok külön cellákban háltak - egy matracuk, egy párnájuk, egy lepedőjük és egy takarójuk volt. Hadjárat idején sátorban aludtak.

A lovagok után következtek a katonák. Ők is lóháton harcoltak, egy lovat és egy szolgát tarthattak. Hálóteremben aludtak, a lovagokéhoz hasonló fekhelyen. Hadjáratban nem volt sem, sátruk sem üstjük, szabad ég alatt aludtak és egy tálból ettek.

A sereghez tartozott még egy szakács, egy patkolókovács és segédje. A zászlóvivő fogadta fel és irányította az istállómestereket egy hadizászló segítségével. Valamennyien szerzetesek és katonák voltak - 2 lovat és egy fegyverszolgát tarthattak. 

A hadsereghez tartoztak még a "Turcople"-nak nevezett segédcsapatok - jellegzetesen szentföldi seregről van szó, melyet ott helyben toboroztak és többnyire örményekből állt. Vezetőjük a "Turcoplier" közvetlenül a nagymesternek és a tábornagynak volt alárendelve.