Varázslat..

Elrejtőztél?.. Megtalállak..
   Nem kell csak egy kis varázslat..
Az én varázslóm épp te voltál,
   Apró fénnyé változtattál..

Nem is kell látnia szememnek,
   Ezer közül felismerlek!
Minek a szemem, hogy lássa?..
  Elég szívem dobbanása!

Nem kell hangodat se halljam..
   Mégis simogat egy dallam..
Lágyan ringat tengerébe…
   Lelkednek édes zenéje.

Nem ér kezed, mégis érzem..
   Megnyugtat az érintésem.
Csiklandoz a nevetésed,
   Rám borul az ölelésed.

Apró vagyok… cseppnyi méret..
  Szemednek fényében elférek.
Szempilládon hintázgatok,
   Mosolyodban elolvadok.

Ha szomorkodsz hozzád futok,
   Könnycseppeddel elgurulok.
Messze-messze elgurítom,
   Bánatodat így gyógyítom!

És ha kihunynak a fények,
  Neked akkor sem kell félned.
Mert én ott is világítok,
   Álmaidra így vigyázok!

Karácsonyra   

Szép Karácsony éjjel
 Kigyúlnak a fények
Bú és bánat csitul
 Megpihen a lélek..     

Gyermeki örömmel
 Elmélázva nézem…
Mint mosolyog némán,
 A kis csillag az égen…

Mosolyt fakaszt nyomán
 Táncol körbe-körbe
Cseppnyi csodát küldve
 Szerte-szét a földre..

Mosolyt küldjön Neked,
 Ünnepi meleget…
Átjárva szívedet…
 Öleljen szeretet!

Én is küldök Neked!
 E pár szót kiáltom!
Boldog Karácsonyt!
 Neked ezt kívánom!

Pár jó szó…        

Bánatos volt szívem, halovány kis parány,
Mikor egy sötét sarokban rátaláltál éppen…
Közepében trónolt a diadalmas magány,
Kuporgott, egyedül, megbántva, kevélyen.
          
Te leguggoltál mellé, és pár kedves szavaddal,
Átkaroltad vállát, és elmesélted csendben:
Hogy mennyi fény ébred… milyen szép a hajnal…
Nézd! Ezer apró csoda él az emberekben!
                                                
Igen… és már látom, hogy milyen szép az álmom.
Mint ad erőt, vigaszt, most már megtalálom.
Látom mennyi érték, mennyi csoda, szépség,
Rejtőzik megbújva, vár, hogy felfedezzék...
      
Mennyi magányos szív kuporog a földön,
Ha észrevennék egymást, meggyógyulhatnának.
És egy jó szó elég, ami a szívből jön,
Neked semmiség tán, de gyógyír a világnak.
                                                             
Hát itt vagyok most, hogy megköszönjem,
Azt a pár kedves szót, amit tanítottál…
Hogy ha bánatos vagy, látom jókor jöttem,
Hogy visszaadjam, amit szívből adtál!

A vihar       
                         
Forró nyári nap van, perzsel a nap, éget…  
Felperzseli szívem a féltékenységed…
Ólomsúlyú csönd ül, telepszik a tájra.
Kételyed ítéli lelkemet magányra…
                                         
Élesek a fények, nem mozdul levél se…
Szótlanul bezártál néma börtönödbe…
Hírtelen őrült szél támad, süvítve, súgva…
Megaláz, letaglóz szavaidnak súlya.
                                                 
Pár hatalmas esőcsepp terül szét a porban…
Mint könnycseppek gördülnek egymás után sorban.
Haragosan tombol, zúdul le a földre,
Fájdalom haragja… szabadulnék tőle…
                                     
Sűrű esőfüggöny mossa a világom…
Mosd el eső! Mosd el! Én már azt se bánom…
Dörög az ég, ordít, villámok cikáznak,
Elnyomja a hangját keserű vitának…
                                      
Lassan szétszélednek a kimerült fellegek…
Letörlöd a könnyem… megfogod kezemet…
Haloványan sandít apró napsugárka…
Elvonult a vihar… de mi maradt nyomába?
                                
Sárban topog lábam, letört a fa ága…
Megbánó szemednek szívem megbocsát ma…
Gyógyító napsugár a sarat mind felissza…
Ám a letört faág soha nem nő vissza!!!

Szívek rétjén…  

A szeretet apró magját…  fújja a szél, fújja…
Szerteszórja drága kincsét, újra meg újra…
Szívekben van termőföldje, ott van csak hajléka,
Melegségből, jóérzésből minden tápláléka.
    
Oly picinyke, oly parányi, szinte nem is látni…
Pedig ott van minden szívben, csak meg kell találni!
Törékeny kis fűszál csupán, mikor kezd ébredni,
Durva szóval, hazugsággal könnyű eltaposni.
                                                 
Hogyha féltőn gondozgatod szívednek kertjébe,
Gyönyörű szép zöldellő rét fejlődik belőle.
Minél jobban körbeveszed lelked melegével,
Annál több szép virágot hoz, illatos reménnyel.
         
Ám, ha némán, elkerülve, otthagyod magára,
Puszta, sivár hallgatás marad csak nyomába.
Gondozgasd hát virágaid, hogy belőlük újra…
Színes, apró magocskáit … fújja a szél… fújja!
                         

Fázok…         

Úgy fázik a lelkem…
  Melengess át engem!
Dideregve fázom…
  Forró csókod várom!       
Szorosan öleld át,
  Szívemnek magányát,
Öleld hát halálra,
  Nem vágyom magányra!

                                          
Ébressz forró vágyat,
  Hogy többé ne fázzak!
Égess, égess hát el…
  Perzselő szemeddel!          
Szívem börtön jegét,
  Örökre törje szét!
Szerelmet koldulok…
  Ha nem adsz, hát megfagyok!

Kis kíváncsi…     

Egy… kettő… három… elhiszem, ha látom…
Hová csalsz hát engem kis kíváncsiságom?
Merre csábít csintalan játékosságod?        
Mi hatalmas erő vonz utadat járnom?

Egy… kettő… három… lehet, hogy megbánom…
De itt csiklandoz huncut kis kíváncsiságom…
Tudni, amit más nem, látni, mi nem látszik…  
Játékra csábítva azt, aki nem játszik.

Egy… kettő… három… szikráját találom…
Játszi könnyen lobban fel kíváncsiságom…
Perdül, fordul sorra, néha fáj az orra,       
Mikor abba üti mi nem az ő dolga.

Egy… kettő… három… járom utam járom…
Vidám, hű kis társam a kíváncsiságom
Előre hajszol, nem fárad el lába,           
Ha kellemetlenkedne, koppints az orrára!

Hihi ?

Vad tánc    

                                                
Vad tánc az, mit lelkem lelkeddel jár,
          
Felemel és forgat édes ritmussal már.
                 
Szemembe forrt, éget pillantásod fénye,
                             
Körülötte táncol az izgalom reménye.
                   
Vidd tovább! Ne engedd! Simul hozzád  lelkem…
                   
Vad, szédítő táncod ritmusára leltem.
              
Elolvad a világ, a színek mosódnak…
              
Csak ketten létezünk, nincs tegnap, se holnap!
                        
Forgass, forgass még! Te tündér varázslat!
               
Ám, ha egyikünk félrenéz, vége a varázsnak!

Vártalak…

Még életed halvány sejtelem volt csupán,
Épp csak egy angyal hangja súgta meg dalolva…
Aprócska lelked lelkem átkarolta puhán,  
Így ringtak egymás karján összefonódva… 
                                       
Ahogy a mező virágán a harmatcsepp megpihen,
És megcsillan rajta az ékes nap fénye,     
Beköltöztél titkon a szívembe sebtében,
Hogy te lehess ezen túl kisgyémánt reménye.
         
Új csoda volt nekem minden rezdülésed, 
Boldog édes zene szíved dobbanása.
Hallgattam, hogy dobban igyekvőn, sebesen,
Hogy siet kíváncsian ki a nagyvilágba.
                       
A várva-várt pillanat elérkezett végre,         
És először féltőn átölelt két karom,
Hogy minden bajtól óvjon, védelmezzen téged.
Vártalak kis kincsem, ó vártalak már nagyon!!!

Mackó simogató

Ciróka-maróka… szép bundás Mackóka! 
Pihe-puha álarcod mögé vagy bújva…  
Puha, meleg bundád árulkodó álca…
Kedves, meleg szíved hamar elárulja!

Ciróka-maróka… simogatni jöttem!   
Kedves, meleg bundáddal melegíts át engem!
Adósod nem leszek, bizony semmiképpen,
Hiszen szavaimmal simogatlak éppen!

Ne rejtőzz előlem! Csalogatlak mézzel..
Hízelgő szavaikkal, mézédes beszéddel..  
Mosolyod jutalmam! Arcodat, ha nézem…
Nem is tagadhatod….. besöpörtem éppen!!!

Csacska Maccska!

Macska lopakodik a szíved felé…
 lassan, puha léptekkel sündörög                     
 Körbeszimatol, méreget… és ügyel,
  arra, hogy észre vedd…
Kitartóan a közelből figyel…       
  villogó zöld szemeivel ..
És kiharcolja szüntelen, hogy
  néha-néha ráfigyelj..
                         
Nem merészkedik túl közel,
  csak éppen amennyire kell,
Hogy láthassa rezdüléseid,
  és tudja azt, mikor menni kell…
          
Macska lopakodik a szíved felé…
  és mikor már tudja, hogy hiányzik,
  … még várat magára egy kicsit..
Egyszer csak diadalmasan megjelen… 
  és dorombol Neked egy kicsit..
                              
No itt még elzavarhatod… de tovább
  vigyázz ám mit teszel!
Amint megsimogatod, a beste
  menten hízelegni fog…
A szíved közepébe ül… és rád heveredik
   győztesül!!!
És tudja mától ez nem vitás…
  bizony Ő már a Te cicád:!!!

Kis vadócom!
 (Vikikének)

Gyere… csitulj kicsit kis vadócom!
Vágtató kis csikó lelkednek pihenni is kéne…

Gyere… ölelj meg egy percre kis vadócom!
Fogd át nyakamat hát csepp kezeddel végre!

Elringat a lelkem… körbezár az álmom…
Az édes kis álmodra angyalkám vigyázzon!

                                                       Anyutól…         

Angyalszív        

Állj meg kicsit kérlek, csak egy röpke percre
Add a kezed Kedves, s lelkem mellé ülj le…
Nézz rám kicsit kérlek, és láss a szívembe,
Önmagadat látod lelkemnek tükrébe.

Nos? Tetszik amit látsz?  Kedves vagy-e? Szép-e?
Tudsz e melegedni szívem melegébe?
Körbe zár-e téged színeknek ruhája?
Felöltöztette-e álmomnak világa?

Tiszta szép szívedből mosolyogni tudsz-e?
Megsimogatott-e lelkemnek zenéje?
Csitt…. Ne szólj egy szót se! Én a választ látom.
Szíved páncélján a fényt megtalálom.

Most menny utadra Kedves, vidd el ezt a képet!
És e napon láss meg minden jót és szépet!
Az első itt is van hát, … a versem végére…
Nézd csak…. Mosolyt csaltam a szád szélére!

Nem mondom ki …

Egy szó van csupán, mit el kell kerüljek!
Mert nem fejezheti ki mindazt, amit érzek.
Amint kiejteném… félek elveszítlek…
Hát nem mondom ki ezért
   Azt a szót:  ********!

Mindig, mikor itt vagy, mosolyogva nézlek,
Magányos éjjelen sokszor felidézlek.
Magam előtt látom csillagját szemednek…
De megőrzöm titkom,
   Hogy mennyire ********!

Ha sokáig nem látlak, mindenütt kereslek,
Szomorú hiányod, nincs miért nevessek.
Összeszorul torkom, hallatán nevednek,
Ám nem mondom el mégse,
   Azt, hogy így *********!

Mert szavak nélkül hallom hangját a szívednek,
Hallom, ahogy dobban, érzem, ahogy reszket!
Ha szemembe nézel, és forrón átölellek…
Tudni fogod akkor,
   Hogy szívből ********!

Üzenet a halnak!

Ó …. Te kapzsi telhetetlen lénye a világnak…
Sikamlós természeted undorral látogat…
Miféle mámort sző lényed, mely oly
nagy hatalmat ad uszonyaidba?...
Örökös versengést erőltetve a gyanútlan áldozatodra!

Ó … Te hamis csillogó pikkelyű bestia!
Mi varázzsal csábítod el párom?
Suttogsz tán fülébe?  Gyeree…gyereee !
S titkos vonzerőddel magadhoz szólítod?
Hány éjszakát ültem végig miattad….
Egyedül az ágyam szélén… töprengve?!!!

Ó … Te vizeknek titkon édes sellője!
Légy hát tanítómmá, kilesem titkaid…
És harcba szállok veled,
És bizton tudom felülmúllak téged!
S győztes vigyorral aratom le babérjaim…
A legvégén meglásd…

Úgy is a serpenyőmben végzed!!!

Elkísérlek, kezed fogom…

Merre indulj, megmutatom

Lelkem minden melegével

Életed minden percében

Kísérlek Téged Drága Kislányom!

Vadászat

Sűrű erdő mélyén, sötét oltalmába
Nemesen és büszkén lépdel a vad lába.
Kőerdő közepén, titkok mögé rejtve,
Fényes szemmel sétál, kacéran nevetve.

Kihívóan lépdel, büszkén néz az égre,
Sok ezernyi csillag szikrázik szemébe
Lelke mélyén érzi minden porcikája,
Figyelő szemeid hogy tapadnak rája…

Vadász szíved dobban, szunnyadó vágy éled,
Űzni már a vadat, szüntelen hajt véred.
Erdőn és mezőn át nyomait követni,
Elrejtett titkait sorra, mint kilesni.

Bizsereg a véred, hogy ha közel érzed,
Édes izgalommal vonz magához téged!
Vad, vadásszal szemben, szívük együtt dobban
Hogy ki vadászik, s kire, az kiderül nyomban.

Hej Vadász!!! Bátor vadász, jobb lesz, ha vigyázol,
Alaposan nézd meg előbb, hogy kire vadászol!
Hej Vadász! Kedves vadász, hogy lesz kiderítve?
Hogy végül a vadászaton ki lesz kiterítve?

Magány

Ezernyi fénye csillagok között..
Kérdem mégis hogy lehet?
Szikrázva pompáznak fejünk fölött..
De magányos mégis az az egy!

Simogató, fényes holdsugár,
Szerteszórja mindre a fényt…
Boldogan fürdenek benne,
Ám annak az egynek ez mind nem elég!

Soha nem vagyok egyedül én sem…
Körül vesz sok kedves jó barát!
Mindig van, ki hozzám kedvesen szól,
És szívből adja mosolyát.

Mért vonult hát magányba szívem?
Mikor szeretettel vesznek körül?
Mégis börtönébe zárja a magány,
És nem szabadul rácsai mögül!

Csak egy van, ki elfordult tőlem…
Egy, csupán kinek hiánya bánt…
Itt ül mellettem… megfogja a kezem…
De nem hallom a szívének szavát…