A lovagterem ódon csendje

Csendesen peregnek a percek.
Hallgatag termekben át lépdel a csend...
Ódon díszpáncélok őrködnek a falnál,
oldalukon kard..kopja, tollas sisakok.

Középen az asztal: díszes- faragott..
büszke lovagok ékíték legott...
csengtek ónkupák, jó bor, vigalom..
ízes lakomák, finom falatok
ezüsttálakon jártak vala sort..

Most álom a termen, bűvös, ezeréves...
megszőve csodával,százféle mesével..
Mesélnek a tárgyak, feléled a csend,
A lovagteremben lelkek dala cseng..

A béke muzsikája
 
A híd tövénél két férfi egymás mellett  csendben áll,
Harcedzett testük egyenruhába rejtve, két táboré...
Kezükben hangszerek most a fegyverek helyett.
s a béke zenéje rezgett a légben a gyötört város felett..
Lelkem együtt zenél mától, ha hallgatom, mindig veled,
nyújtsd hát felém váratlan érkezett, védő s védelmet kérő kezed!

Páros magány

Lát, de nem ismer...
Hallgat, de nem ért...
Néz rád, de nem érti,
hogy mit is beszélsz.
Nem érzi a lelked,
nem kell, aki vagy,
Társnak nevezik,
és mégis árva vagy...

Összetartozás

Keresztem lettél- rámfeszülsz
Kereszted lettem - rádfeszülök...
Sorsom a sorsod, léted én vagyok...
Sorsod a sorsom, a létem te vagy.
Ha fájsz, ha bántanak, engem is sebez.
Ha engem ér bánat, vérem s véred egy...
Az érkező öröm egyként elborít
Közös a sorsunk, mi fáj, s mi boldogít...
Közös a lélek, bár külön a test,
de léted a létem, a lényünk mégis egy!

Buborékok

Sok kis buborék, tündéri részek,
bezárt világban úszó kicsiny egészek..
kicsik és nagyok, árvák, párosak,
belül sugárzón szivárványosak
Szűk kis keretben járják a táncuk,
életet lelnek, s ez lesz haláluk,
ha létük egyszer  majd végleg itt betelt.
Egy pukkanás: volt- nincs; ennyi telt..
De addig is kering megannyi, a keret adott:
Csak mindig előre, sosem feladni!!!

Időeltolódás..

Kinél most éj van,
álomba ringató,
kinél a hajnal,
útnak indító
lélek lélekhez száll
tudván s tudattalan..
otthona, hol várjáK,
hol érzi, párja van!

Szerelmesdal hőségriadó idején

Ó, hűséges társam!
Enyhet adó éden!
Szikrázón süt a nap
a ragyogó égen..
púposodik a sín,
megolvad az aszfalt...
ebédet se  főzünk,
ki mit talált, azt falt...
Legkelendőbb talán
hült saláta s fagyi....
Most csak hideg legyen,
nem számít, ha gagyi...
Te vagy menedékem!
Hűvös érintésed,
testem felüdíti,
lelkemet sarkallja
a mennybe repíti!
Te vagy az én álmom,
éjjelem -nappalom,
lételemem már,
ha csücsköd megfoghatom!
Hát mikor testemet
nedvesen simítod,
örömömben épp csak
fel hogy nem sikítok...

Kérdik a kiváncsik:
Ki versem címzettje????
Meg leszen most lepve
zöldfülű s érettje!
Az én hű kis társam,
hűsítő  "szeretőm":
az én édes-drága
VIZES TÖRÜLKÖZŐM!!!!

Lég-tánc

Ím ilyen a mi kis világunk...
Csillagok között fény-táncot járunk,
földi láncokat régen feledve
egymást karoljuk lágyan-lebegve...
Vigyázva-bátran...
meg sose bántsam,
ha esne - tartsam
ha szállna - szárnyam óvón kitárom,
örökkön tartson az álom, kívánom!

Harangvirág-dal

Keritésdeszkán kandikál ki,
nem látszik más,
csak kicsiny feje.
apró lila kehely,
kandi szemként tárulva világra:
Mi szépet rejthet? 
Mi újat takar??
A szél se fú,
a Nap oly lágyan símogat...
Mi kéne más? Az élet oly rövid...
Szirmom kitárom...
Szeress engem világ,
mert én nagyon szeretlek!

Változás....


Bogáncsvirág búsul magában útszélen,
a pille arra röppen, s megleli..
Nem száll le, hátha szúr, vagy elhessintené,
de ellenállni aztán mégse bír..
Hozzárepül, és végleg ottmarad...
Önként, és izzó-boldogan!
s a növény örök- új életre kel...
A virág selyme lágyan símogat,
s a pille csókja többé csak övé!

A gyöngyvirág

Álmok illatos habos kenyhei
csüngnek lehelletnyi száron.
Óvón borul rájuk zöld levél
szinte féltve: ne bújj ki,
kicsiny fejed megég a perzselő,
csóktól tüzes napon...
De féltés mit sem ér,
hisz vár reá a fény, a láng,
az ezerszín-boldog-vad világ...
Illatát szórja, öröme záporoz,
fején a harmat sipkaként motoz..


A virágok atyjának...

Tarka virágok 100 csodája,
égi szerelem lángolása
szívek remegő dobbanása,
forró örömem képi mása...
Szállok, mint pille a szép virágra,
vándoréletem legvégső állomása!