Shadowmaster írta annak akit szeret örökké
Versbe álmodott történelmünk
Erdő szélén ülve fogtam vérző sebem
démon kard sebzett meg s te ott voltál
s fogtad a kezem
előttem állt egy pokolbéli démon s megindította
a végzetesnek szánt csapást
te viszont elém álltál s azt mondtad csendesen
ő a szerelmem s bántani nem engedhetem
elfogtad a csapását s a démont visszaküldted
szerelmünk erejével oda ahonnan jött
Csókokkal gyógyítottál
szeretettel vigaszt adtál
ölelésed feltámasztott
nevetésed erőt adott
azóta másképp ragyog rám a nap fénye
s kezed kezembe simul már végre
lépteink egyszerre dobbannak a földön
szívünk egy ütemre veri a szerelem vad szenvedélyes
örült dallamát, s egymást ölelve megszűnik nekünk
a kinti világ
Mióta tudod hogy szeretlek
veled vagyok s fogom a kezed
ölellek s érted szenvedély vad tüzében lángolva égek
s élek s egymás karjaiban nevetve öleljük át a mindenséget
légy a levegő meg ajkamon ki be vágyó sóhajként suhan
a víz ami végigfolyik bőrönöm
a tűz ami éltet s melenget
a kedvesem legyél s én kedvesed vagyok
ölellek ha erőd elhagyott
szeretlek ha szomorú vagy
veled nevetek az örömben
és veled maradok tűzben szerelemben örömben s ürömben.
Hallgasd szivünk s szemünk csendes szavát egymás közt suhanni
egy varázslatos éj leple s ideje alatt
hogy a kőpáncél kívül meghasadt
s mondtam neked azokat a szavakat
hogy szeretlek s nem engedlek el soha
s a sors bármilyen kemény és mostoha
szeretni megtanít de feledni soha....
kép |