Reneszánsz nap, azaz lovagterem – tali Sárospatakon

Mint tudjátok, én nem túl régen látogatom ezt a szobát, személyesen szinte senkit nem ismertem. Mikor először hozzátok látogattam, már javában szerveződött a találkozó. Aztán… jöttek a kicsit személyesebb beszélgetések, és Attilában (kóbor lovag) és Dóriban (csigado) is felvetődött, hogy jó lenne, ha lemennék. Messze van, hosszú az út, személyesen senkit nem ismerek… blabla, szóval eldöntöttem, hogy lemegyek. Lovaggal egyeztettünk, és úgy gondoltam, hogy leérek 10-re. Mikor 9-kor elindultam, már sejtettem, hogy ebből semmi nem lesz.:) Sárospatakon, csak háromszor sikerült eltévednem (érdekes, nagy városokban nem szoktam), végül a lovag kimentett:). Lovaghoz illő tevékenység… Eszméletlen fogadóbizottságom volt, (lányok, nem baj, ha bevallom, hogy még egy kicsit keverlek benneteket?) és csodás illatok szálltak a bogrács irányából, ahol megismerkedhettem a nap főszakácsával, Potykával. Lehet, hogy a névből adódóan én halászlét vártam volna, de az a tokány… szal nem baj, hogy nem halászlé lett:) Enikő (vagy E Nick Ő), ha így jobban tetszik, egy csodálatos helyen lakik, valami ilyen az, amit természetes emberi környezetnek neveznek. Olyan, ahol ellazulhat az ember, nyugodtan beszélgethet, Bár én jobbára csak figyeltem. Eleinte azt, ahogy az ebéd készült, utána, ahogy a kismacska egy életre elegendő figyelmet kapott a 14 jelen levőtől (nagy részét tőlem,) majd pedig Mariannék érkezését. Jó volt látni az olyan férjeket, feleségeket, (Gyöngyi, Ildikó, Sándor), akik ugyan nem csetelnek, de tolerálják párjuk új hobbiját, függőségét nevezzük, aminek akarjuk. Sok rosszat lehet a hasonló fórumokról hallani, Enikő története nagyon tanulságos, szívszorító volt, (Enikő, szerintem nagyon hasznos lenne, ha megírnád, a Lovag meg nyithatna a weblapon valami Netes/Csetes történetek rovatot) és arra gondolok, hogy oly’ felelőtlen az az ember, aki a maga örömére, vagy problémája miatt őszinte emberek érzelmeivel, életével játszik. Ha belegondolunk, a cseten csak nickek vannak, és amit a Lovag is mondott, hogy a fénykép, telefonszám semmit nem jelent. Ha az arcát adja hozzá, a maga valóságában, akkor hihető, hogy ő az az ember, vagy van ilyen ember… Mindenesetre visszagömbölyödve előző Svejk-i körmondatomhoz (egy barátom nagyon fog nevetni ezen a kitételen) tényleg örültem a házaspárok jelenlétének. Könnyed, beszélgetős délután volt, egy idő után Dóri és János (úgyis, mint csigado és Villon) nagyon lefoglalták egymást. A hétvége Don Juan-ja természetesen oldboy volt, akiről eddig még nem esett szó… Érkezésem után boldogan kezdte számolni összes ujjain, hogy itt van három –sőt, én, mint negyedik hölgy, ki ne hagyva Dórit, aki mint mostohalánya volt jelen (most mi van, Dórit én is örökbe fogadtam!!!) szóval már ötnél tartunk, és természetesen Enikő, a háziasszony… azt hiszem, oldie a bőség zavarával küzdött ;-) Két idegenvezetésben is volt részünk, megnéztük Enikő házát (ahol a találékonyság, hagyomány, egyszerűen nemes formák találkoztak) Gyönyörű épület, és nem az a csodálatos benne, hogy nagy mert nem az, vagy hogy extra, hanem hogy egységes, és természetes.. Megbeszéltük kis kalandjainkat a különböző mesteremberekkel, (építkezel, felújítasz, light kis elmebaj, Xanax a köbön). Nekem két kedvenc mondtatom van a mesteremberektől, nem tudom, hallottátok –e már, és belőletek mit vált ki, én magasra tudok tőle ugrani. Az egyik: „Kezitcsókolom, ezt igy nem lehet megcsinálni”, a másik „én ilyet még az életben nem láttam”. A másik idegenvezetés a sárospataki várban volt. A vár történetét mástól kell megtudnotok, az én ismereteim szerint a Perényiek épitették, és a Rákócziaké volt, többet nem tudok róla. Mindannyian mentünk, Sándor és Attila bemelegítésnek a birkábbakat körbevezette két busz körül (éljen a szelektív hulladékgyűjtés).. Meg kell mondanom, a birkábbak között én is ott voltam… A kiállítás megtekintése után (oldboy nagy problémája a múzeumban: „Tessék mondani, hogy lehetett ekkora ágyban gyereket csinálni?”) - Ez volt itt a pozitív példa, a tárlatvezető hölgy szemrebbenés nélkül azt felelte: „tessék várni, megmutatom” – A negatív tapasztalat a múzeumi dolgozóval Potyka esetében csúcsosodott ki, de erről majd egy kicsit később. Enikő ismét bizonyította, hogy méltó helye a lovagterem, oldboy kézcsókját ugyanis olyan királynői tartással fogadta, hogy azt talán a hivatásosok (úgy, mint Beatrix, Mária Terézia, Erzsébet), vagy hogy külföldieket is említsek, II. Erzsébet sem csinálnák jobban. A jelenet képre kívánkozott, és lőn… Végre eljött az ideje, hogy felmehessünk a lovagterembe, és a Vörös Torony más részeibe. Potyka majdnem lemaradt, s kimaradt, a kicsit későn érkezők ugye… Már ott kezdődött a vita a tárlatvezető hölgy és közötte, majd elhangzott a következő mondtat. „Önök azt választották, hogy nem fizetnek a tárlatvezetésért, így csak kísérni fogom önöket…” Valamiért úgy gondoltuk, hogy ez nem jó indítás volt. Elképzelem a hipermarketek polcain a feliratot: „Ön azt választotta, hogy nem kér húst, vagy más állati eredetű terméket a virslijébe” Csoda, hogy a marketingesek még nem csaptak le az ötletre… A vita addig fajult, hogy a tárlatvezető erősítést kért (Potykához, aki, ha jól tudom, a rendőrségtől ment nyugdíjba). Utána, mivel a közharag az idegenvezető ellen fordult, próbálta „teljesíteni kötelességét”, és mondott egy-két szót, de onnan már nem lehetett jól kijönni. Megnéztük a lovagtermet, sajnos fényképezni nem lehetett, minden jogvédett a Vörös Toronyban – így a rég vágyott csoportképből (a Lovagterem a Lovagteremben) - semmi nem lett. Azért csalódtam volna, ha nem készül kép legalább magáról a teremről, illusztrációként legalább. Nem kellett csalódnom.:) János is, Attila is készített képet:) A lányok (Zsiva és Csillagvirág) sajna nem jöttek velünk, hiába, nagy úr a tériszony – viszont így készen lett a finom vacsi, mire hazaértünk. A házat lovagteremként rendeztük be, és megrendezésre került FVillon első amatőr kiállítása is (Csodásak a képek, János) A Vacsora… és utána – folyt. köv?

 Képek a jobb oldalon lévő - Hasznos oldalak rovatban