Shadowmaster írta annak akit szeret örökké

Versbe álmodott történelmünk

Erdő szélén ülve fogtam vérző sebem

démon kard sebzett meg s te ott voltál

s fogtad a kezem

előttem állt egy pokolbéli démon s megindította

a végzetesnek szánt csapást

te viszont elém álltál s azt mondtad csendesen

ő a szerelmem s bántani nem engedhetem

elfogtad a csapását s a démont visszaküldted

szerelmünk erejével oda ahonnan jött

Csókokkal gyógyítottál

szeretettel vigaszt adtál

ölelésed feltámasztott

nevetésed erőt adott

azóta másképp ragyog rám a nap fénye

s kezed kezembe simul már végre

lépteink egyszerre dobbannak a földön

szívünk egy ütemre veri a szerelem vad szenvedélyes

örült dallamát, s egymást ölelve megszűnik nekünk

a kinti világ

Mióta tudod hogy szeretlek

veled vagyok s fogom a kezed

ölellek s érted szenvedély vad tüzében lángolva égek

s élek s egymás karjaiban nevetve öleljük át a mindenséget

légy a levegő meg ajkamon ki be vágyó sóhajként suhan

a víz ami végigfolyik bőrönöm

a tűz ami éltet s melenget

a kedvesem legyél s én kedvesed vagyok

ölellek ha erőd elhagyott

szeretlek ha szomorú vagy

veled nevetek az örömben

és veled maradok tűzben szerelemben örömben s ürömben.

Hallgasd szivünk s szemünk csendes szavát egymás közt suhanni

egy varázslatos éj leple s ideje alatt

hogy a kőpáncél kívül meghasadt

s mondtam neked azokat a szavakat

hogy szeretlek s nem engedlek el soha

s a sors bármilyen kemény és mostoha

szeretni megtanít de feledni soha....

kép